2014. október 15., szerda

RAGULEVES



A ragu (franciául ragout, angolul ragout, németül ragout, olaszul stufato) olyan húsétel, amelynek az állaga leginkább a magyar pörköltökhöz, tokányokhoz hasonlít, de a húst nem csíkokra (nem tokányra vágva), hanem apró kockákra (ragura vágva) darabolják, és fűszerpaprikát nem tesznek bele. A ragut ellentétben a pörkölttel nem pirítják vissza többször a zsírjára, másként fogalmazva a ragu, apróra vagdalt hús (vagy gomba) sűrű, fűszeres lében.
A raguk közös jellemzője, hogy az egyforma kockákra vágott alapanyagok sűrű szaftos étellé főnek.
A raguhoz a hús vágási felületének simának kell lenni, mert minimalizálni kell azt a felületet, melyen kiszöknek az értékes húsnedvek. A hagyományos tokányravágás (a vékony csík és „aprópecsenye”) nem alkalmas a jó minőség eléréséhez, a húskockákat legalább 2-3 centiméteres kockákra vágjuk, de még jobb, ha ennél is nagyobbak a húsdarabok. Egy ragu annál jobb és finomabb, minél hosszabb idő alatt főnek össze az ételhez felhasznált alapanyagok. A ragu konyhatechnikai eljárása alapvetően a párolás, ami jóízű, puha, „zaftos" ételt eredményez. A kevés zsiradékban történő elősütés által keletkezett, jóízű pörzsanyag és a kevés folyadékban, fedő alatt történő főzéssel készült ragu, finom és puha lesz. Megszámlálhatatlan ragu létezik, csak a felhasználható alapanyagok száma és minősége szab határt a raguk sokféleségének...

Forras : (...)

Hozzavalok

  • 0, 5 kg sertéscomb
  • 1 fej hagyma
  • 4 szál sápgarépa
  • 2 szál fehérrépa
  • fél fej zeller
  • 2 cikk fokhagyma
  • 15 dkg zöldborsó,
  • 1 leves kocka
  • 2 dl főző tejszín
  • 1 kanál liszt
  • so, bors, majoranna
  • 1 tojas az eresztekhez
  • 2 darab krumpli

Elkeszites

A hust kockakra vagom...
A hagymat is kockazom es keves olajon uvegesre parolom,utana hozza adom a hust es egyutt is parolom amig a hus kifeheredik...
Vizet ontok hozza es fuszerezem,soval,borsal,paprikaval...
Amig a hus puhul,addig kockakra vagom a zoldsegeket: sargarepet,feherrepat,zellert,krumplit...
Amikor a hus felig puha,hozza adom a zoldsegeket,a zoldborsot es a leves kockat...
Felontom annyi vizzel amennyi levest akarok fozni...
Amikor a zoldseg is puhulni kezd,akkor adom hozza a felkockazott krumplit...
Amikor minden megpuhult,elkeszitem az ereszteket...
A lisztet elkeverem keves vizzel csomomentesre...
Hozza keverem a tejszint is...
Hozza adom a tojast es azzal is elkeverem...
Adok hozza a levesbol is keveset es azzal is elkeverem...
Hozza ontom lassan a mar kesz leveshez...
Ekkor bele szorom a majorannat is...
Egyet-kettot lobbantom,de lassu tuzon,hogy az eresztek ne menjen ossze...
Lefodom kb.15 percig,hogy az izek ossze erjenek. Talalaskor,csipos paprikat is tettem az asztalra es tejfolt...ki ahogy szereti...

 Csirkehussal,pulykahussal,marha hussal is lehet kesziteni... Gombat is lehet fozni bele...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése